A Villáról

A Széchenyi Villa eredeti állapotában az 1900-as évek elején

Az épület története dióhéjban

A Magyar Tenger, a Balaton egyik gyöngyszeme és egyben legromantikusabb és legszebb üdülőhelye Balatonföldvár, ahol a szállás az elegáns villa negyedben található.

Azz 1800-as évek végén épült Széchenyi Villák egyike, grandiózus belterekkel és mindent átható történelemmel. Karády Katalin és Illyés Gyula is előszeretettel látogatta a települést, Villánk kedvenc nyaralóhelyük volt.

A Villa különleges hangulatával, tágas életterével, elrendezésével és környezetével minden ideérkezőt megnyugtat és segít kipihenni a fáradalmakat. A ház a város központjában, ugyanakkor csendes parkosított környezetben található. A környék telis-tele látnivalóval, építészeti remekművek, zöld környezet, kristálytiszta levegő. A háztól 100méterre található egyedülálló kivételes balatoni panoráma ahonnan belátni mindkét oldalát a tónak, a balatoni naplemente magáért beszél.
Ha bemegyünk a központba, minden megtalálható ami egy igazi nyaraláshoz szükséges. Megcsodálható a Balaton egyik legszebb hajó- és vitorláskikötője.

A Villában található étkező és bár is, reggelivel és vacsorával állunk vendégeink rendelkezésére. Az internet szerelmeseinek ingyenesen használható wi-fi használható. Az épület nagy terasszal rendelkezik, hideg sörrel, forró olasz kávéval és hűs zenével várjuk a felnőtteket, a gyermekeket pedig minijátszótérrel.

16 Szobával – Kávézó / Bár – Zárt Parkoló – Wi-Fi – Reggeli

16
SZOBA
1
ÉTTEREM
4
STAFFS
500
méter a Balaton

LÉGIFELVÉTELEK

A képek a Villa és a Balaton fekvését – környezetét mutatják be.

EREDMÉNYEINK

Award
#1 Global Choice
Award
#2 Top Quality
Award
#1 Genuine Quality